Fülproblémák lehetséges lelki okai
– Nem figyelsz a belső hangodra.
– Haragot, és veszekedő szülőket is szimbolizál.
– Túl nagy a zűrzavar körülötted, vagy benned!
– Akkor lép fel fülprobléma, amikor bánatos, ingerült vagy, vagy úgy érzed, megbántottak azzal, amit hallotál.
– Úgy is érezheted, hogy senki nem hallgatja meg azt, amit mondani akarsz.
– Esetleg csalódott vagy, mert nem mondanak neked olyan dolgokat, amiket hallani szeretnél (bókok, köszönet stb.).
– Az a tény, hogy csengést, zúgást, sípolást hallasz, azt is jelezheti, hogy valamit nem akarsz meghallani, ezért „túlkiabálod” ezekkel a kreált hangokkal.
Fülgyulladás:
– A fülgyulladás olyasmivel kapcsolatos kényelmetlenséghez kötődik, amit nemrégen hallottál.
– Valamit nem akarsz meghallani, de szükséged lenne rá („szeretlek”, „gratulálok”).
– olyasmit kell hallgatniuk, ami a felnőttek dolga, de frusztrációjukat nem tudják kifejezni.
– Nem vagy hajlandó a belső hangodra, a belső jelekre figyelni, amelyek az életedet irányítják, segítik.
– Mindenben a saját fejed után mész, nem vagy hajlandó bizonyos,
neked nem tetsző dolgokat meghallani.
– Csökönyösség, ellenállás.
– Elhatároztad, hogy elszigeteled magad a többiektől. Úgy érzed, elutasítanak, ezért „befogod a füleidet”, hogy mások ne bosszantsanak.
Lehetőségek a tünetek mögötti, lelki okok feltárása és feloldása
Fül betegségeinek gyógyítása: jáspis, kalcedon, turmalin, kék fluorit, borostyán, ónix, zafír
Fülfájás: türkiz, zafír
Fülfolyás: malachit, zafír
Fülzörej: ónix, szardonix
Fülzúgás: sörl
Belső fül: ónix
Középfül gyulladás: hornblende, malachit, rutilkvarc, zafír
Süketség: ametrin, borostyán, kék topáz, arany topáz, zafír, turmalin
Energetikai egyensúlyhiány: harmadik szem csakra
Érdemes elolvasni a harmadik szem csakra egyensúlyhiányának testi és lelki tüneteit, mert segíthet a lelki okok feltárásában, azonosításában.
Ha a tünetek mögött meghúzódó érzelmi blokkokat sikerült beazonosítanod, elkezdheted az önmunkát.
Szánj rá időt és próbáld ki ezeket a stressz és blokkoldó technikákat és amelyik tetszik, számodra hatékony, alkalmazd a mindennapjaidban. Mindegyik módszer nagyon jó, eredményes, csak használd rendszeresen, kitartással.
Fülbajok, fülfájás, középfülgyulladás, halláscsökkenés, megsüketülés (biologika, ujmedicina)
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A weboldalon található információk, leírások kizárólag tájékoztató jellegűek.
Nem helyettesítik az orvosi vizsgálatot és kezelést, nem alkalmas diagnózis,
kezelési terv és prognózis felállítására. Az információk felhasználása és alkalmazása
csak saját felelősségre.
Felhasznált irodalmak:
Judy Hall – Kristálybiblia (2014) Alexandra Kiadó
Sang-E-Sitara: Kő-Követek, Édesvíz Kiadó, Budapest (1998)
Michael Gienger: Gyógyító kövek katalógusa ( Bioenergetic 2007.)
Jacques Martel: Lelki eredetű betegségek lexikona
Ruediger Dahlke: Betegség mint szimbólum